.

A nevem Livien Rózen, 1967. szeptember 25-én Szlovákiában, Pozsonyban születtem. Jelenleg Magyarországon élek és dolgozom.

Tanulmányaimat 1985-ben fejeztem be. Szakmámban csak rövid ideig tevékenykedtem, mert úgy éreztem, nem enged kibontakozni, megfojt, megöli azt, ami számomra a legfontosabb: a kreatív tevékenység és az önfeledt alkotás örömét. Így hát feladtam szakmám és egy egészen új dologba kezdtem.

Szerencsére még alapiskolai tanulmányaim alatt, az-az 13 éves koromtól varrni tanultam. Minden időmet a hobbimnak szenteltem és 16-éves koromra már szépen belejöttem a szabás-varrás fortélyaiba. A munkafolyamatból számomra a legélvezetesebb a rajzolgatás, a ruhák és nyomatok tervezése volt. A szabásminta elkészítése logikát igényelt, a varrás pedig az előrelátásról, a munkafolyamat helyes sorrendjének beosztásáról szólt, némi kézügyességgel ötvözve. Ezen tevékenységekben úgy éreztem, teljesen kiélhetem önmagam. Az értékesítéssel sem volt gond, mivel a termék eladta önmagát, de ebben nagy segítségemre volt a kommunista rendszer, amelyben akkor éltünk. Az emberek azokban az időkben ki voltak éhezve az újra, ki szerettek volna tűnni a tömegből, akár csak én.

1989-ben a rendszerváltás után, hivatalosan is engedélyeztettem a ruhaneműk gyártására vonatkozó tevékenységemet. Az idő elteltével férjhez mentem és két gyermekem született. Rájöttem, hogy a piac a gyermek ruházatban is épp oly szegényes, mint minden másban. Ezért cégem kizárólag gyermekruha gyártásával kezdett el foglalkozni. Naggyá nőtte ki magát és tizenhat éven keresztül sikeres volt. Azonban a változás, akár jó, vagy rossz irányba történik, megállíthatatlan. Az országban akkoriban bevezetett törvények és megszorítások megnehezítették a cég működését, majd életképtelenné tették. Az idő távlatából nézve, már tudom, hogy nem történt semmi sem, ami nem a változásra való igényemből fakadt és a szellemi fejlődésem segítségére lett volna. Ugyanis húsz, küzdelmekkel telt tevékeny év elegendő volt ahhoz, hogy az egyoldalú tevékenységben elfáradjak és a nagy találkozást önmagammal már sehogyan se tudjam elkerülni. Az űr, amivel szembe találtam magam, elviselhetetlen volt.

2005-ben mindent hátra hagyva, különböző, számomra idegen országokban bolyongva éltem az életem. Figyeltem, tapasztaltam, elfogadni tanultam. A múlt terhétől szabadulva, megtanultam a jelenben élni. Hosszú és kimerítő út vezetett odáig, mígnem megjelent életemben egy addig számomra ismeretlen érzés, a hála, amely képessé tett újjászületni, lebontani a falat, melyet tudatlanul önmagam és a létezés közé állítottam.

Az elmúlt években sok mindent tanultam magamról és az életerőről, amely, ha nincs táplálva, elhal. Életünk során egyfolytában tápláljuk az elménket. Hogy mivel, mi magunk választjuk meg. Ezt a képességünket, mellyel sorsunkat is alakítjuk, nem tudja elvenni tőlünk senki.

Festményeimmel, melyeket 2018-tól publikálok, vizuális táplálékot nyújtok a nézőnek. Ezért fontosnak tartom, hogy alkotásaimmal a szépséget, az összhangot nyújtsam át, és hogy kifejezésmódom egyszerű és nyilvánvaló legyen.

.

.

Festési stílusom állandó változásban van, mivel a festészetet - úgy, mint több mindent az életemben - autodidakta módon tanulom. Ebben a folyamatban segítségemre vannak különböző tulajdonságaim. Az elhivatottság, az élénk érdeklődés és nyitottság nem csupán a festészet iránt, hanem a bennem lévő ismeretlenre, amely állandó megújulásra késztet. Izgatottan várom, miközben szorgalmasan tevékenykedem, hogy milyen kreatív kifejeződés születik meg általam.

Jelenleg az akrilfesték számtalan lehetőségét próbálom felfedezni. Különböző eszközöket hívok segítségül, megjelenésük és hatásuk a festékkel ötvözve meglep és elbűvöl. Szeretem a tökéletes részleteket, de a hanyag, kiszámíthatatlan mozdulatoknak sem tudok ellenállni. Az elsőként általam megjelenített pixel technikánál pedig mindaddig nem látom az eredményt, míg a hálót le nem veszem a vászonról. Ezekkel az érdekes absztrakt motívumokkal oldom fel az akril szabályos vonalait. Azzal, hogy kicsit megszellőztetem az alkotásom, változást idézek elő. Megbontom a szabályszerűt, hogy valami újnak adjak teret. Ahogy az életben, úgy a festményeimben is a harmónia megteremtésére törekszem.

Boldoggá tesz, hogy megélhetem az alkotás varázsát. Alkotásaimban a létezés gyönyörű és gyengéd pillanatait tartom középpontban, a figyelmet a kiegyensúlyozott és tudatos élet felé irányítva. Témám az ember, kiváltképp a portré, mivel mindig is elvarázsolt az arc és amire a tekintet képes. Megtisztelőnek érzem, hogy alkotásaimban megjeleníthetek egy valóságos személyt, aki hajlandó előttünk felfedni magát. Tekintetén keresztül megmutatkozik egy érzelmekkel telt láthatatlan világ, mely megingathatatlanul őszintén tükrözi a valóságot. Elmélyedve benne, feltárul előttünk egy rejtély, mely segítségünkre lehet önmagunk megismerésében.

.

.